Szeretsz licitálni?
Engedd meg, hogy bemutatkozzam, Marincsák Ibolya vagyok a Debreceni Nagyerdőért Egyesület vezetője.
Az egyesületünk tavaly november óta működik aktívan, civil-természetbarát emberek alkotják, és non-profit szervezet vagyunk. A nevünkben is benne van a Nagyerdő, amit szívügyünknek érzünk.
Kiírtunk egy irodalmi vers-és prózaíró pályázatot általános és középiskolás gyerekeknek.
A címe, "ÉN ÉS A NAGYERDŐ", mely cím utal is témára, hogy olyan élményeket várunk vers vagy próza formájában, ami a természethez vagy a Nagyerdőhöz kötődik. Általános iskola alsó tagozat, általános iskola felső tagozat, és középiskolás kategóriákat határoztunk meg.
Mindhárom korcsoportba külön választjuk a verset és prózától, így 6 győztest díjazunk!
A pályamunkákat 2016.augusztus 19.-ig várjuk az enesanagyerdo@gmail.com címre. A zsűri tagjai ismert debreceni írók-költők, a zsűri elnöke Aranyosi Ervin költő. A nyilvános díjátadó, ünnepélyes keretek között, 20016. 09. 10.-én kerül megrendezésre a Nagyerdőn, melynek házigazda- műsorvezető szerepét Harsányi Levente vállalta.
Az előkészületi munkákkal már készen vagyunk, az információt minden média csatorna felhasználásával kijuttattuk a gyerekek felé, és mostantól várjuk az írásokat.
A projekt lebonyolításának anyagi bázisát szeretnénk szilárdítani ezzel az on-line licit oldal beindításával, melyben tehetnek felajánlásokat cégek, magánemberek, melyekre a másik oldal licitálhat.
A befolyt pénzből a gyerekeket díjazzuk. Bárki tehet termék vagy szolgáltatás felajánlást, amennyiben támogatni kívánja ezt a nemes célt, amit HAGYOMÁNYŐRZÉSSEL, minden évben meg kívánunk rendezni!
Köszönöm, hogy végig olvastad, és szeretettel várjuk a felajánlásaidat!
Tisztelettel:
Marincsák Ibolya
+36 70 321 7225