Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az első túrám a Nagyerdőn

azelsosprint Nagyerdő Az első túrámA nyári napsugarak felébresztik az emberben a vágyat, hogy szó szerint kiszabaduljon a négy fal közül, ősi ösztönök szólítanak ilyenkor a természetbe. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mivel kis országunk megannyi csodás hellyel kényezteti el a kirándulókat, több napon át is barangolhatunk és folyamatosan fedezhetünk fel újabb természeti gyöngyszemeket hazánkban. Azonban nem mindig van alkalom arra, hogy napokon át ringatózzunk a természet lágy ölén. Nem is kell feltétlenül távoli utazásokban gondolkodni, hiszen a zöld nyújtotta gyönyörű látványban és élményekben akár a városokban is részünk lehet. Éppen ez járt a fejemben, mikor először megfogalmazódott bennem a debreceni kirándulás gondolata.

azelsosprint Nagyerdő Az első túrám

A Hajdúság fővárosa sok dologról híres, akár történelmi, akár kulturális szempontokat veszünk alapul. Mindezen felül azonban azon ritka városi települések közé tartozik, melyek elmondhatják magukról, hogy nevük egy országosan ismert természeti látnivalóval is összekapcsolódik. Ez pedig nem más, mint Debrecen ikonikus helye, zöld tüdeje, a Nagyerdő. A kirándulás tervezésekor próbáltam minél több információt összegyűjteni és már ekkor világossá vált számomra, hogy a Nagyerdő a családoknak kifejezetten ideális úti cél. A természeti értékekre kíváncsiak a tanösvényeken keresztül megismerhetik a terület állat- és növényvilágát, a Botanikus kertben távoli vidékek növényei láthatók, a gyerekeket Debrecen legnagyobb játszótere várja, ha pedig a túránk egy meleg nyári napra esik, az Aquaticum Élményfürdő nyújt felfrissülést.

0 Tovább

Írd meg az első versed a Nagyerdőről

Erre biztat a Debreceni Nagyerdőért Egyesület irodalmi pályázata.

azelsosprint irodalmi pályázat Debrecen NagyerdőA felhívás Debrecenben tanuló gyerekeknek szól, az általános és középiskolás diákoknak. A pályázat célja, a Nagyerdő szeretetének és környezettudatos használatának elmélyítése a fiatalok körében. A Debrecenben és környékén élők számára nem ismeretlen a Debreceni Nagyerdő. Valamennyien jártak már a Nagyerdőn, szeretik, szívesen látogatják, kiváló programnak tartják.

A meghirdetet irodalmi pályázaton nem csak verssel, de novellával is indulhatnak a tanulók. A művek mottója az "Én és a Nagyerdő" kell, legyen. Külön kategóriába indulnak az alsó tagozatos, a felső tagozatos, és külön a középiskolás diákok. Írd meg tehát, hogy melyik iskola hányadik osztályába jársz. E-mail cím: enesanagyerdo@gmail.com

0 Tovább

Mozi vagy a fülemülék éneke?

Már tervezgeted a hétvégi családi programot.

Fülemüle Nagyerdő Debreceni Állatkert azelsosprintHová menjünk el a gyerekekkel a hétvégén Debrecenben? Az időjósok jó időt várnak a hétvégére. Talán nem is tudod, milyen szerencsés vagy debreceni lakosként, mert könnyen eljutsz a Debreceni Nagyerdőre.

A különleges növényeknek, és a csodálatos állatoknak otthont adó Nagyerdő remek családi programoknak lehet a helyszíne. A gyermekeink megismerhetik és megszeretik a természetet, élvezhetik a jó levegőt.

Ajánlatunk a hétvégére "Fülemülék éjszakája az Állatkertben" a mozi helyett.

A Debreceni Állatkert által szervezett programon résztvevő gyerekek megismerik és megszeretik a fülemülét, és a csodálatos énekét.

Sajnos a gyermekeink jelentős része nem ismeri fel a fülemüle (csalogány) énekét, nem tudják, hogyan néz ki ez a csodálatos költöző madár. Most tehetsz azért, hogy a Te gyermekeid ne így nőjenek fel! Vegyél részt az első "Fülemülék éjszakáján

1 Tovább

Én vagyok a Madárodú

Madárodú Nagyerdő MadarakHatalmas fa voltam egy gyönyörű erdőben.

Madarak csiripeltek az ágaimon, fészkeltek az odvaimban. Ismertem a környéken élő összes állatot, és a növényt. Mígnem jött egy favágó csapat és engem is "vágásra érettnek" minősítettek. Fűrész, balta, szállítás a fafeldolgozó üzembe. Végül deszkaként kerültem egy ügyes kezű mesterhez, aki madárodút készített belőlem.

Szombaton helyeznek ki a Debreceni Nagyerdőbe, hogy mesterséges fészkelő hely legyek az erdő madarai számára.

Vegyél részt a programban, a Debreceni Nagyerdőért Egyesület Téged is szeretettel vár.

Innen foglak tájékoztatni bennetek a Nagyerdő eseményeiről. Rendszeresen fogok írni az erdő, az állatok életéről. Megtudhatod tőlem, mikor fészkelnek a madarak, mikor virágzanak a növények.

0 Tovább

Madárodú Blog

blogavatar

Mi történik a Debreceni Nagyerdőben? Erdőhírek a Madárodútól. A Debreceni Nagyerdőért Egyesület blogja

Blog ajánló

semiconductorgeeks

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.