Piros és a farkaska
(mese kifordítva)
- Máris indulok! - kiáltotta Piroska az anyjának.
Megkötötte túrabakancsának fűzőjét és felegyenesedett, hosszú barna haját hátravetette. Vállára akasztotta puskáját.
Majd visszafele jövet lövök valamit, jó lesz egy fácán vagy nyúl holnap ebédre, de egy finom őzgerincnek örülnék a legjobban - gondolta.
Karjára akasztotta a nagymamának elkészített kosarat, és elindult az erdőbe.
A fiatal hím farkas orrát az ég felé emelte.
- Ez a vadász lányának szaga - állapította meg. - Undorító népség! Több állatot ölnek meg, mint amennyit meg bírnak enni. Mi értelme van? Én csak akkor vadászok, amikor éhes vagyok, ha jóllaktam, akár az orromra ülhetnek a nyulak, legfeljebb elzavarom őket, ha idegesítenek. És még azt állítják, hogy én vagyok gonosz meg vérszomjas. De nem csak az állatokkal viselkednek farkastalanul. Azt a szerencsétlen öregasszonyt is hagyják, hogy itt lakjon az erdő közepén, abban az ócska viskóban, pedig szép nagy házuk van a faluban, elférne ott is.
