Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Támogató licit az irodalmi pályázatunkhoz

licit irodalmi pályázatSzeretsz licitálni?

Engedd meg, hogy bemutatkozzam, Marincsák Ibolya vagyok a Debreceni Nagyerdőért Egyesület vezetője.

Az egyesületünk tavaly november óta működik aktívan, civil-természetbarát emberek alkotják, és non-profit szervezet vagyunk. A nevünkben is benne van a Nagyerdő, amit szívügyünknek érzünk.

Kiírtunk egy irodalmi vers-és prózaíró pályázatot általános és középiskolás gyerekeknek.


A címe, "ÉN ÉS A NAGYERDŐ", mely cím utal is témára, hogy olyan élményeket várunk vers vagy próza formájában, ami a természethez vagy a Nagyerdőhöz kötődik. Általános iskola alsó tagozat, általános iskola felső tagozat, és középiskolás kategóriákat határoztunk meg.

Mindhárom korcsoportba külön választjuk a verset és prózától, így 6 győztest díjazunk!

A pályamunkákat 2016.augusztus 19.-ig várjuk az enesanagyerdo@gmail.com címre. A zsűri tagjai ismert debreceni írók-költők, a zsűri elnöke Aranyosi Ervin költő. A nyilvános díjátadó, ünnepélyes keretek között, 20016. 09. 10.-én kerül megrendezésre a Nagyerdőn, melynek házigazda- műsorvezető szerepét Harsányi Levente vállalta.

Az előkészületi munkákkal már készen vagyunk, az információt minden média csatorna felhasználásával kijuttattuk a gyerekek felé, és mostantól várjuk az írásokat.

A projekt lebonyolításának anyagi bázisát szeretnénk szilárdítani ezzel az on-line licit oldal beindításával, melyben tehetnek felajánlásokat cégek, magánemberek, melyekre a másik oldal licitálhat.

0 Tovább

Az első túrám a Nagyerdőn

azelsosprint Nagyerdő Az első túrámA nyári napsugarak felébresztik az emberben a vágyat, hogy szó szerint kiszabaduljon a négy fal közül, ősi ösztönök szólítanak ilyenkor a természetbe. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mivel kis országunk megannyi csodás hellyel kényezteti el a kirándulókat, több napon át is barangolhatunk és folyamatosan fedezhetünk fel újabb természeti gyöngyszemeket hazánkban. Azonban nem mindig van alkalom arra, hogy napokon át ringatózzunk a természet lágy ölén. Nem is kell feltétlenül távoli utazásokban gondolkodni, hiszen a zöld nyújtotta gyönyörű látványban és élményekben akár a városokban is részünk lehet. Éppen ez járt a fejemben, mikor először megfogalmazódott bennem a debreceni kirándulás gondolata.

azelsosprint Nagyerdő Az első túrám

A Hajdúság fővárosa sok dologról híres, akár történelmi, akár kulturális szempontokat veszünk alapul. Mindezen felül azonban azon ritka városi települések közé tartozik, melyek elmondhatják magukról, hogy nevük egy országosan ismert természeti látnivalóval is összekapcsolódik. Ez pedig nem más, mint Debrecen ikonikus helye, zöld tüdeje, a Nagyerdő. A kirándulás tervezésekor próbáltam minél több információt összegyűjteni és már ekkor világossá vált számomra, hogy a Nagyerdő a családoknak kifejezetten ideális úti cél. A természeti értékekre kíváncsiak a tanösvényeken keresztül megismerhetik a terület állat- és növényvilágát, a Botanikus kertben távoli vidékek növényei láthatók, a gyerekeket Debrecen legnagyobb játszótere várja, ha pedig a túránk egy meleg nyári napra esik, az Aquaticum Élményfürdő nyújt felfrissülést.

0 Tovább

Az első kifordított mesénk "Piroska és a farkas"-ról

azelsosprint Piroska farkas kifordított mesePiros és a farkaska

(mese kifordítva)

- Máris indulok! - kiáltotta Piroska az anyjának.

Megkötötte túrabakancsának fűzőjét és felegyenesedett, hosszú barna haját hátravetette. Vállára akasztotta puskáját.

Majd visszafele jövet lövök valamit, jó lesz egy fácán vagy nyúl holnap ebédre, de egy finom őzgerincnek örülnék a legjobban - gondolta.

Karjára akasztotta a nagymamának elkészített kosarat, és elindult az erdőbe.

A fiatal hím farkas orrát az ég felé emelte.

- Ez a vadász lányának szaga - állapította meg. - Undorító népség! Több állatot ölnek meg, mint amennyit meg bírnak enni. Mi értelme van? Én csak akkor vadászok, amikor éhes vagyok, ha jóllaktam, akár az orromra ülhetnek a nyulak, legfeljebb elzavarom őket, ha idegesítenek. És még azt állítják, hogy én vagyok gonosz meg vérszomjas. De nem csak az állatokkal viselkednek farkastalanul. Azt a szerencsétlen öregasszonyt is hagyják, hogy itt lakjon az erdő közepén, abban az ócska viskóban, pedig szép nagy házuk van a faluban, elférne ott is.

0 Tovább

Írd meg az első versed a Nagyerdőről

Erre biztat a Debreceni Nagyerdőért Egyesület irodalmi pályázata.

azelsosprint irodalmi pályázat Debrecen NagyerdőA felhívás Debrecenben tanuló gyerekeknek szól, az általános és középiskolás diákoknak. A pályázat célja, a Nagyerdő szeretetének és környezettudatos használatának elmélyítése a fiatalok körében. A Debrecenben és környékén élők számára nem ismeretlen a Debreceni Nagyerdő. Valamennyien jártak már a Nagyerdőn, szeretik, szívesen látogatják, kiváló programnak tartják.

A meghirdetet irodalmi pályázaton nem csak verssel, de novellával is indulhatnak a tanulók. A művek mottója az "Én és a Nagyerdő" kell, legyen. Külön kategóriába indulnak az alsó tagozatos, a felső tagozatos, és külön a középiskolás diákok. Írd meg tehát, hogy melyik iskola hányadik osztályába jársz. E-mail cím: enesanagyerdo@gmail.com

0 Tovább

Mozi vagy a fülemülék éneke?

Már tervezgeted a hétvégi családi programot.

Fülemüle Nagyerdő Debreceni Állatkert azelsosprintHová menjünk el a gyerekekkel a hétvégén Debrecenben? Az időjósok jó időt várnak a hétvégére. Talán nem is tudod, milyen szerencsés vagy debreceni lakosként, mert könnyen eljutsz a Debreceni Nagyerdőre.

A különleges növényeknek, és a csodálatos állatoknak otthont adó Nagyerdő remek családi programoknak lehet a helyszíne. A gyermekeink megismerhetik és megszeretik a természetet, élvezhetik a jó levegőt.

Ajánlatunk a hétvégére "Fülemülék éjszakája az Állatkertben" a mozi helyett.

A Debreceni Állatkert által szervezett programon résztvevő gyerekek megismerik és megszeretik a fülemülét, és a csodálatos énekét.

Sajnos a gyermekeink jelentős része nem ismeri fel a fülemüle (csalogány) énekét, nem tudják, hogyan néz ki ez a csodálatos költöző madár. Most tehetsz azért, hogy a Te gyermekeid ne így nőjenek fel! Vegyél részt az első "Fülemülék éjszakáján

1 Tovább
«
12

Madárodú Blog

blogavatar

Mi történik a Debreceni Nagyerdőben? Erdőhírek a Madárodútól. A Debreceni Nagyerdőért Egyesület blogja

Blog ajánló

healthtech-sns-research

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.